Skip to main content
Hamburger Recycling Hungary

2021 Augusztusi híreink

Hozzájárultunk a „papírreformálók” sikeréhez/Nem feledkezünk meg a társadalmi felelősségvállalásról/Aktívan részt vállalunk a környezeti nevelésben

Hozzájárultunk a „papírreformálók” sikeréhez 
A kiváló kezdeményezés ötletgazdái Facebook-posztban mutatták be cégünket és küldetésünket.
„Egy délelőtt a papír körül” – hangzott a közelmúltban, a Fejér megyei Úrhidán megrendezett PAPÍR-RE-FORMA nevű esemény szlogenje. Ezt a mottót látva szinte természetes, hogy a Zöldellő Egyesület és a KDRIÜ – Közép-dunántúli Regionális Innovációs Ügynökség által szervezett rendezvény cégünk közreműködésére is számíthatott: a látogatók által összegyűjtött újságpapírt, irodai papírt, háztartási hulladékpapírt, kartont és már nem olvasható könyveket a közeli, inotai telephelyünkön átvettük.
Külön öröm számunkra, hogy a szervezők Gazdag Péter telephelyvezetőnk kalauzolásával egy rövid látogatást is tettek üzemünkben, melynek tanulságait a Zöldellő Egyesület Facebook-oldalán is összefoglalták. Mint írták, mindenkinek, aki azt gondolja, „egy műanyagpalackon semmi sem múlik”, érdemes volna megnéznie pl. a hatalmas mennyiségű műanyagpalackok kezelését. A bejegyzésben kitértek az újrahasznosító szektor piacvezetőjének számító vállalatunk sokrétű tevékenységére, valamint arra is, a Prinzhorn Csoport többi magyarországi leányvállalatával karöltve hogyan valósítjuk meg a körforgásos gazdaság modelljét. 
Bízunk benne, hogy a példaértékű eseménynek lesz még folytatása, és a jövőben is segíthetünk a résztvevők által gyűjtött hulladék minél nagyobb arányú újrahasznosításában!

Nem feledkezünk meg a társadalmi felelősségvállalásról 
Cégünk szűkebb és tágabb környezetében is igyekszik segítő kezet nyújtani azoknak, akiknek szükségük van rá.
Nyugodtan mondhatjuk, mostanra már hagyománynak számít a Hamburger Recycling Hungary Kft.-nél, hogy az iskolakezdésre időzítve lehetőségeinkhez mérten támogatunk különböző – jellemzően valamelyik telephelyünk közelében működő – iskolákat, szervezeteket. Mivel a korábbi visszajelzések alapján az általunk szállított jó állapotú bútorok mindig nagy segítséget jelentenek, ezúttal is szép számú berendezési tárggyal megrakodva indultak útjukra járműveink a kiválasztott intézményekbe. A tervek szerint a tanév elejére összesen négy iskolának adjuk át a használt bőrfoteleket térítésmentes kiszállítással, hozzájárulva ezzel a diákok és a dolgozók körülményeinek javításához. 
A fentieken túl a mostani időszakban a Vakok és Gyengénlátók Fejér Megyei Szervezetére is gondoltunk. Bízunk benne, hogy a nekik adott anyagi támogatásunk segíti céljaik elérését, azaz, hogy számos projekten keresztül esélyegyenlőséghez juttassák a látássérült embereket.

Aktívan részt vállalunk a környezeti nevelésben
Népszerű videoblogger, Attis mutatja be tevékenységünket legújabb Youtube videójában és betekintést nyújt a papírhulladék feldolgozásának folyamatába. Ezáltal minél több emberhez juttatjuk el üzenetünket: a papír újrahasznosításának lehetőségét és fontosságát.
Sokan amiatt nem gyűjtenek szelektíven, mert nem tudják biztosan, hogy az általuk gyűjtött hulladék valóban feldolgozásra kerül-e. Mindig is fontos feladatunknak tartottuk, hogy részt vállaljunk a környezeti nevelésben, bízunk benne, hogy ezáltal népszerűsíteni tudjuk a környezettudatos gondolkodást és életmódot. A szelektív hulladék újrahasznosítása körüli tévhitek és homály eloszlatása céljából Attis videóblogger látogatott el csepeli telephelyünkre, illetve két testvércégünk, a Hamburger Hungária és a Dunapack üzemeibe, ahol tevékenységünk bemutatásával végig vezethettük őt és a nézőket a papírhulladék feldolgozásának folyamatán.
Dóczi Attila, vagyis Attis a Tanulom Magam és az Animegyetem videócsatorna szerkesztője, főként szórakoztató és pszichológiai tartalmak készítésével foglalkozik. A segítségünkkel készült „Megnéztem, hogyan lesz a szemétből újra papír!” videó azért is különleges, mert ez az első része a Science vlog elnevezésű sorozatának, amelyben tudományos és ismeretterjesztő érdekességeket oszt meg több, mint 248 ezer követőjével, ezzel is hozzájárulva a környezettudatos magatartás és a környezetért felelős életvitel elősegítéséhez. A 20 perces videót az alábbi linken lehet megtekinteni:
https://www.youtube.com/watch?v=tJitOb5P848